1 véletelen tény rólam: imádom a horror filmeket

még 1 véletlen tény rólam: hihetetlenül élénk a fantáziám

Ez pedig egy nagyon veszélyes párosítás… Kegyetlenül tudok félni ha valakivel csak kettesben nézek egy horror filmet. Mikor egy nagyobb banda ül le valamilyen “ijesztős” mozit megnézni, az mindig röhögőgörcsbe megy át, ezt gondolom már mindenki megtapasztalta. De akkor ott van a nagyobb csoport nyújtotta biztonságérzet, senki nem akar beszarinak tűnni, nem mellesleg pedig mindig van valaki, aki a kegyetlen poénjaival meggyilkolja a filmet.

Na mármost viszont ha az embere teszem azt a párjával, vagy a legjobb barátjával, tesójával ül le horrort nézni más a helyzet.

Nálunk Kristóffal már-már hagyománnyá vált, hogy minden hétvégén mikor együtt alszunk, megnézünk valamilyen horrort. Folyamatosan blogokat olvasok a témában, hogy mindig találjak valami új, remélhetőleg vérfagyasztóan borzongatóan hajmeresztően rémisztő filmet. Szóval minden szombat este (vagyis mostanság inkább már péntek, mert mióta megvan a BAZI nagy tv-je inkább azon nézzük, úgy még rémesebb…) szépen kiválasztunk egy filmet, aztán nyomunk egy play-t és hadd menjen.

Az esetek többségében az eredmény kiábrándító. Néha összerezzenünk, jó esetben bebújok a paplan alá kétszer, és mikor vége a filmnek összevigyorgunk, megkérem, hogy jöjjön el velem pisilni és lefekszünk aludni. Aztán nagy néha találunk valami olyan mozit, ami után még pisilni sem merek kimenni, és mikor este lefekszünk a szemem a sarkok közt cikázik. Ennél már csak az a rosszabb, amikor utána másnap egyedül kell aludnom itthon. Van a szobámban egy sarok, amit jól látok az ágyamból. A szekrényem pont nem ér el ott a falhoz, ezért oda tettem be a két fekete gitártokomat. Mikor lekapcsolom a villanyt, általában eléggé besüt a hold az ablakon ahhoz, hogy nyugodtan el tudjak aludni. De azt a sarkot a aztán semmi nem világítja meg… Nos egy horroros este után, akármennyire is szánalmas volt az említett film, nem tudom levenni a szemem arról a sarokról, és akkor mindig jönnek a kényszerképzetek…
A másik legjobb, meg amikor kimegyek pisilni éjszaka, amikor visszafele jövök egy félfalas tükör van velem szemben. Evidens mi itt a probléma igaz? Lehet szívrohamot kapnék ha egyszer valaki beállna mögém.

Szóval ezt tudva magamról, miért is jó nekem horrorokat nézni? Ott van az általánosan hangoztatott ok, hogy “néha mindenki szeret egy kicsit félni” Nos nálam ez nem talált, hiszen nem néha nézek ilyen filmeket, és sokszor nem csak kicsit félek. Akkor ott a másik, hogy ez valamiféle perverzió. Lehet ötleteket gyűjtök, és majd egyszer kitör belőlem a pszichopata vadállat. Nos, ez sem valószínű… :)
Valahogy úgy fogalmaztam meg ezt magamnak, hogy olyan mintha drogos lennék. Mert a drogosok, egy idő után észreveszik, hogy amit csinálnak az rossz, és abba akarják hagyni, de ez nem megy olyan könnyen. Hiába tudják egy alkalom után, hogy basszus ez nem vezet semmi jóra, a következő alkalommal nem ellenkeznek… Én se szoktam ellenkezni.

De azért a tüneteimet nézve úgy gondoltam, vissza fogom magamat kissé…

Viszont ha már így belemerültem a témába, néhány random horror-emléket azért leértékelek itt most magamnak.

Egy pocsék horror: A halál szaga (Reeker – 2005) Hát ez valami vicc de komolyan! Ha jól emlékszem háromszor kezdtük el nézni, de mindig vagy kikapcsoltuk, vagy csak ment de nem figyeltünk oda. Már az első jelenet után halálra röhögtem magam… :D Viccnek jó. 10/1

Egy ijesztő horror: Grave encounters (2011) Jó a helyszín, jól megijesztettek párszor, és baromi erős a suspense… A vége meg… WOW. Konkrétan az egész film alatt bezártság érzésem volt, és már-már érezni azt a kilátástalanságot ami körülveszi őket. 10/8

Egy sohasem horror: Átok (The grudge – ) Nem, nem írtam ide még a dátumot sem, mert beütni sem akarom ezt a filmet az imdb-re. Nem vagyok hajlandó megnézni, mert tudom, hogy két hétig kislámpánál aludnék… És amúgy is félek a japánoktól. 10/?

Egy mindig horror: A barlang (The descent – 2005) Ezt a filmet legalább 5-ször láttam már. Ha nálunk volt ilyen haveri összeülős vip buláj, valaki MINDIG betette. 10/7

Egy kedvenc horror: Pokolba taszítva (Drag me to hell – 2009) Ez nekem ilyen wáwáwáwáwá *.* Egyrészt ez az egyik a nagyon kevés mozis horrorélményeim közül, és komolyan már az is megért egy misét! Úristen hogy sikoltoztunk… Mindent összevetve szerintem baromi jól össze lett rakva, jó ijesztgetésekkel, néhol még vicces is, és nem mellesleg ez az egyike azon kevés horroroknak, ahol tényleg drukkoltam a lánynak, mert szimpatikus volt! 10/10

Egy vicces horror:Legyen kettő ;) A sziklák vére (The hills run red – 2009) Szóval ezen a filmen Kris elaludt, én meg nem kapcsoltam ki, ami azért elárul valamit róla. Nevetségesen rossz. A legjobb jelenet az volt, mikor a csaj sztriptízelt :P :D 10/3 / A sziklák szeme (The hills have eyes – 2006) Hát ez meg a másik fele… Ezek nem is ijesztő zombiszerű lények voltak, hanem ilyen csernobili kétfejű, inkább nevetségesen kivitelezett “izék”. Az utolsó 5 mp tetszett mindössze, az jó ötlet volt. De ugyanmár… Ha a másik 6415 mp konkrétan sz.r akkor ez nem ér sokat… 10/3

Egy klasszikus horror: Ragyogás (The Shining – 1980) Alapvetően minden Stephen King történet klasszikus horrornak számít, ez meg főleg! Mr. Nicholson, öröm volt látni a játékát ^^ 10/8,5

Ja és… ezt mindenkinek…

De akkor miután fél 2 körül hazaestem egy kellemesen hangos, és mindenekfelett baráti szeretettől csöpögő elő-Karácsonyi buliból semmi energiám nem maradt, hogy akár csak a gépet is bekapcsoljam. Aztán jött a Karácsony, napokig nem is vettem ölbe a szépségemet, mert nem elég, hogy takarítottunk, főztünk, terítettünk, fát díszítettünk, ajándékot adtunk és kaptunk, filmeket néztünk, vidékre utaztunk, beiglivel dobálóztunk, ovisokat reptettünk és múlt századi történeteket hallgattunk, nekem pluszban még sikerült benyalnom egy olyan vírust is amit nem kívánnék azoknak a buta libáknak sem a főiskolán (igaziból ez nem igaz… :D)

Hogy ne spilázzam túl már megint a lényeg, hogy a lelki vagy a testi erő mindig hibádzott. De most aránylag jól érzem magam, van egy bögre teám, és felvettem a mamuszomat is, úgyhogy jöjjön a lényeg…

Szóval elő-karácsonyi buli. Épp azon igyekszünk a bandával, hogy egy igazi hagyományt teremtsünk. Nevezetesen gyűljünk össze minden évben december 23-án, és töltsük együtt az előestet. Végülis a Karácsony a szeretetről szól nem? Márpedig mi egymást is szeretjük…

Erre az elő-karácsonyi murira jött el egy volt évfolyamtársunk Tomi. Igazából én több mint meglepődtem azon, hogy ott volt, pedig én hívtam meg… Aztán kisült, hogy ez még annál is jobb ötlet volt, mint hogy csokis sütit vittem a srácoknak.

Tomiról annyit kell tudni elöljáróban, hogy 13.B-s volt. Ezzel máris megalapozta a véleményt magáról. De azt is tudjuk, hogy nem szabad első blikkre ítélni, úgyhogy az osztálytársaim közül többen is adtak neki egy esélyt, és egy idő után úgy vettem észre, hogy a focipálya szélén cigiző haverok közül többekkel is egyre többször elegyedik szóba. Ettől függetlenül nekem konkrét kapcsolatom egyszer volt vele, mégpedig mikor a ballagás után elindultunk a zp-be, és a határ úton épp ott volt ő is, és úgy döntött velünk tart. Akkor is, csak az odafele úton váltottunk pár szót, de legnagyobb meglepetésemre úgy tűnt nincs sok köze ahhoz, mint ahogy a B-sek többségét elkönyveltük (koszos-drogos földalatti szektás gnómok)…

Hát most volt szerencsém kicsit mélyebbre ásni a kis világában, és tetszett amit találtam. Alapvetően azt kell, hogy mondjam, hogy „idegenekkel” távolságtartó vagyok (ezt pont anyukám mondta ma, de arra jutottunk, hogy ez inkább jobb, mint rosszabb tulajdonság). Ehhez képest Tomival meglepően gyorsan egymás lelkének estünk, és nem esett nehezemre kinyílni. Az is mond valamit az esetről, és Róla is, hogy nem volt időm arra, hogy szégyenkezzem mielőtt kicsúszott volna a számon ez vagy az. Átgondolatlanul, össze-vissza záporoztak mindkettőnkből a történetek, és ami a legszebb volt az egészben: sokat hallgattunk közben, mindketten.

Nem szeretem az olyan társalgásokat mikor az egyik fél elkezdi mondani a nyomorát, és nem hagyja szóhoz jutni a másikat. Vagy ha hagyja, akkor lerí az arcáról, hogy igazából nem különösebben érdekli már miről van szó, mert nem ő áll a középpontban. Én viszont csillogó szemekkel hallgattam Tomi anekdotáit, és mindből tanultam valamit. Amikor pedig én meséltem valamit, láttam, hogy figyel, hallgat, gondolkodik, befogad. Jól esett.

A másik, ami nagyon fontos, hogy reagáltunk egymásra. Mert vannak azok a beszélgetések –amiket szintén nem bírok elviselni – mikor elkezd valaki egy számára fontos sztorit, aztán mikor befejezte minden reakció nélkül kap a másiktól egy teljesen másról szóló történetet. Amikor csak azért beszélgetnek emberek, mert ki kell adniuk magukból ami bennük van… Értelmetlen. Akkor írjanak naplót. Én tudom miről beszélek ;)

Newtonnak megint igaza volt, érvényesült a III. törvény. Akciót, reakció követett.

Aztán mikor úgy döntöttünk, hogy elég a személyes témákból, akkor sem fogytunk ki a beszédből, mert arra is rá kellett jönnöm, hogy nagyon hasonló értékrenddel rendelkezünk. Tudtunk beszélni az idegenlégiósokról, arról, hogy emberek miért lesznek barátok… Igaz, hogy némi sör ezen könnyít, de nem hiszem, hogy csak emiatt törtek volna elő belőlünk, ezek a nem is olyan mélyen szunnyadó filozófusok. Jó érzés, hogy egy pillanatig sem éreztem magamat kényelmetlenül.

Legközelebb majd az megoldjuk az éhínség problémáját. És titokban fogjuk tartani! A Grincs után szabadon… :)

Tomi, köszönöm, hogy belenézhettem a lelkedbe :)

1. Melyik a kedvenc karácsonyi filmed?
   Az én narkóm a karácsony film. Már novemberben megterveztem, hogy melyik héten milyen karácsonyi filmet fogok megnézni (jelen évben a meséké a főszerep :), és természetesen ilyenkor bekészítek magam mellé egy forró teát, vagy ami még karácsonyibb egy bögre forró csokit, és hadd menjen.
   Ez egy irtó nehéz kérdés amúgy… De ha mondjuk muszáj válaszolni, akkor szerintem  a Grincs. Körülbelül 7 éves korom óta minden évben megnézem, és mikor valaki azt mondja, hogy „Na nézzük meg a Grincset!” minden alkalommal úgy csillog a szemem mint egy hiperaktív gyereknek a ritalin láttán. Most őszintén…  Jim Carrey egy zseni…
2. Melyik a kedvenc karácsonyi színed?
   A CSILLOGÓ *.*
3. Szeretsz kiöltözni karácsonykor?
   Hát mifelénk, ugyan lehet, hogy egész nap pizsamában rohangálok fel-alá, apa pólóját negyvenszer fröcsköli le a sütő, anya az utolsó pillanatban is ablakot mos, a bátyámra meg rádől a fenyő, mire oda jutunk, hogy elkezdődik a vacsora és az ajándékozás, már mindenki ki van nyalva. (Ne gondolkodj. Perverz…) A fiúk ingben, a lányok meg valami olyasmiban, amit nem vesznek fel minden nap ;)  Ja és a valódi kérdésre válaszolva, igen szeretem, hogy mindenki csinibini *.*
4. Ha ebben az évben csak egy embernek vehetnél ajándékot, ki lenne az?
   Valószínűleg vennék valami olyasmit, aminek egyszerre több ember is tud örülni :)
5. Építettél valaha mézeskalács házat?
   Igaziból mézeskalácsot is még csak egyszer sütöttem, és azzal embert lehetett volna ölni, úgyhogy nem tudom abból a mézeskalácsházból miféle mutáns sülne ki… :D
6. Mit szeretsz csinálni a karácsonyi szünetedben?
   Mit szeretek, vagy mit fogok…? :D Tekintve hogy január 2-től már vizsgáim vannak ezért valószínűleg majd tanulok, de amikor nem akkorbiztosan ki fogok menni a Vörösmarty térre, forralt bort fogok inni, ha esni fog a hó szánkózni megyek a barátaimmal (19 éves vagyok, zavar?), karácsonyi zenéket hallgatok, ajándékok után kutatok aztán eldugom őket (mármint amiket én vettem :D), kitalálom, hogy miféle laktózmentes sütikével lepjem meg magamat (ilyenkor azért nem vicces ez a dolog… :/), kakaót szürcsölve fogom bámulni a hóesést az ablakomból (remélem), fel fogom díszíteni a szobámat, és biztos, hogy megpróbálok majd csinálni valamiféle SK ajándékot :)
7. Valamilyen karácsonyi kívánság?
   Az mindig ugyanaz :) Szeretet, békesség, fűtés… :) Ja és HÓ!
8. A kedvenc karácsonyi illatod?
   Imádom amikor fenyőfa illat terjeng a lakásban J Tudom, tudom megölünk egy fát blablabla… Ugyanmár! Amúgy is meghalna szegény, így viszont azzal, hogy megvesszük, feldíszítjük, és legalább két hétig mosolyogva nézünk rá, nem evidens, hogy BOLDOGAN fog meghalni? :) De. Akkor fogdbe földanya.
   De amúgy talán a fahéj a kedvencem, és imádom a narancsot amibe szegfűszeget tűzdelünk :)
9. A kedvenc karácsonyi ételed, vagy édességed?
   Valójában kénytelen vagyok rájönni, hogy a karácsony valódi értelme (persze a szeretet meg a családi melegségességesség után) a KAJÁBAN rejlik. A legjobb az a halászlé, mert azt csak karácsonykor szoktunk enni. Meg persze az egyikmamaféle japán saláta, és a másikmamaféle mini kakaós csiga *.* Ja és persze Coca-Cola karácsonyi, feldíszített, Mikulás által vezetett teherautóból!

Wáwáwáwáwáwáwááááá

Mindenki azt mondja, hogy az emberek teljesen megőrülnek a karácsony közeledtével. Rohannak a bevásárlóközpontokba, nincsenek tekintettel egymásra, és mindenki csak bosszankodik. Hát én nem. Sőt, az a megfigyelésem, hogy ilyenkor több mosolygó arcot látni az üzletekben. Néha miközben ajándékok után kutatok, elbambulok a sokféle tömegen. Jó látni, ahogy mosolyogva fogdossák a dolgokat, és latolgatják, hogy mennyire tetszene ez vagy az a lányuknak, a párjuknak, a nagymamájuknak :) Azt hiszem biztosan ki lehet jelenteni:
A december a legszeretetteljesebb hónap az évben.

Ez a december 1-je azért is annyira izgalmas nekem, mert végre sikerült megszereznem egy olyan számítógépes játékot, ami talán a legnagyobb hatást gyakorolta rám kiskoromban. Sosem szerettem különösebben a videojátékokat. Persze voltam én is Sims függő (Úúúúúúristen az a régi, amikor a figuráknak még rendes arcvonásaik sem voltak… :D) és játszottam a GTA-val is (általában öregasszonyokat vertem baseball ütővel, és az volt a legnagyobb bajom, hogy minél menőbb kocsit lopjak) de itt van ez a játék.
Pontosan nem tudom, hogy magyarul mi a neve, de angolul biztosan Hugo PC Calendar. Tudom, mert az utóbbi egy hónapomat arra szántam, hogy megtaláljam a módját, hogy játszhassak vele újra. Ugyanis a drága jó bátyám kölcsönadta anno a miénket a barátnője unokaöccsének. De mivel azóta már csak a volt barátnője akárhogy is kérleltem nem volt hajlandó visszaszerezni -.-” Na ennyit az ünnepi hangulatról, meg hasonlók…
Azóta sikerült rátalálnom, mondjuk csak lengyelül, de per pillanat ez a legkisebb bajom *.* Hihetetlenül örülök neki TE JÓÓÓÓ ÉÉÉÉG!! Annyi a lényeg, hogy te vagy Hugo a kis kobold, aki elmegy Karácsonyvárosba, amit egy gonosz boszorkány megátkozott. Az összes manót jégtömbökbe zárta, és a Mikulást a kútba fagyasztotta. Neked pedig természetesen az a feladatod hogy MEGMENTSD A KARÁCSONYT!! EGY KOBOLDDAL *.* A játék ráadásul tudja, hogy hanyadika van, úgyhogy megvan benne az az izgalom, hogy nem játszhatod le előre a dolgokat, mindig csak a napnak megfelelő feladatot tudod megcsinálni, egészen 25 vagy 26.-ig.

Ma már csak az éltetett a gazdmatek órán, hogy nemsokára otthon lehetek, és elkezdhetek játszani :D

Még kellene csinálnom egy adventi koszorút, már az is zavart, hogy előző vasárnap nem volt mit meggyújtani az asztalnál. Azaz ha belegondolok elég sok mindent fel tudtam volna gyújtani, de az mégsem ugyanolyan :( :D Úgyhogy holnap szerintem kézimunkázni fogok *.* (Ne vigyorogj. Hülye perverz…) És ilyenkor egy HUNCUT PILLANATIG sem érzem magam 19 évesnek :D

Ja és még valami… Életemben talán két vagy három olyan lemezt hallottam, ami annyira az ízlésembe vágott, hogy minden egyes számát végig bírtam hallgatni, és még élveztem is. Nos, legnagyobb meglepetésemre, itt a legújabb nyertes: Mike Posner – 31 minutes to take off…
A Zarában nézelődtünk Sziszivel, amikor meghallottam egy számot, és annyira megtetszett, hogy megjegyeztem egy sort a szövegből, és mikor hazajöttem rákerestem a neten. Ezt dobta ki, vagyis pontosabban a Déjá (nem tudok fordított á-t írni :s) vu c. számot. Új kedvencet avattunk.

Amúgy konkrétan remeg a lábam, olyan fáradt vagyok, én mégis wordpressen pofázok :D

Volt ma Ákosbácsinak szülinapja (azaz tegnap, és Ákos se bácsi csak nekem csibefőnököm volt elsős koromban szóval nekem már csak ilyen vén…) és MÓÓÓÓKA  volt :D Ott volt Sütemény az a TÜNEMÉNY akit csak úgy megzabálna az ember mert olyan édes hogy belefájdul az ember foga… Legalábbis velem biztosan :) És ez a lényeges :D

Most meg ráz a hideg nemtom hogy a hidegtől vagy az érzelmi hatásoktól, mert ami azt illeti, Cheryl Colet hallgatok, aki nem elég hogy őrület szexis, olyan jó zenét csinál hogy  orgazmus közeli állapotba kerülök lassan…

De ezt döntse el ki ki magának…

Nálam viszont azóta van 3 szó… ami megóvja az életem… <3

Nem mentem át az első rostán, úgyhogy holnap vár egy remek vállalati alapismeretek javító zárthelyi. Fuckyea.

Egész tegnap este tanultam. Meg egész ma. Néha jól jönne egy olyan időnyerő ketyere mint ami Hermionénak volt a harmadik részben :/

Megjegyzem amúgy, hogy a 161 évfolyamtársam közül 21 szerencsésnek jött össze elsőre a zh :D Azért akkor már úgy elgondolkodik az ember, hogy tényleg mi vagyunk ilyen hülyék, vagy kissé irreálisak az elvárások…?

Nem hiszem el, hogy komolyan szeptember elsején írtam utoljára!

Pedig kénytelen leszek hinni a szememnek.

Az a szép benne, hogy annyi mindenről akartam amúgy írni… Az új suliról, új emberekről, a magyar mentalitásról, vicces meg idióta estékről, meg filmekről és arról hogy mennyire szeretem hallgatni mikor kopog az eső éjszaka az ablakon, de persze nehezemre esik lekapcsolni a kislámpát elalváshoz.

Ummm na mindegy. Pár be van gépelve a szerkesztendő postok közé, úgyhogy előbb utóbb majd kipostolom azokat is. Valamiért biztos nem akaródzott kitenni semmit.

És talán most is csak azért kezdtem el írni, mert tanulnom kéne vállalap ZH-ra, de egyszerűen már totálisan elegem van, azt veszem észre magamon, hogy újra és újra olvasom ugyanazt a sort, és nem fogok fel belőle semmit. Jó igaziból tudom, hogy el fogom még ma is olvasni egalább egyszer, holnap meg egész délután efölött fogok görnyedni, és imádkozom hogy benne legyek abban a 10%-ban akik nem buknak meg már az első ZH-n…

Meg ugye ilyenkor elkószál az ember gondolata, és én újra meg újra rájövök, hogy nem vagyok más mint egy 5 éves agyi szinttel megáldott kislány, akit sokkal jobban érdekel bármi ami csillog és mozog mint a jegyzeteim. Na várjál ez inkább egy kölyökmacska. Nemgáz az se.

És akkor persze bekapcsol a setlistből, hogy “BUDAPEST NYÁRON SOKKAL SZABADABB” akkor meg azon kezdek gondolkodni miért nincs nyár, és miért van hideg és miért vagyok taknyos napok óta. Mert a zene az mindig jó kifogás arra, hogy az embernek valami totál nem odaillő ússzon be a gondolataiba, és teljesen elterelje a figyelmét. Talán ezért nem hallgatok amúgy zenét tanulás közben, de most már igazán ez sem érdekel, mert tényleg agyhalottnak érzem magamat.

Erről meg ez jutott eszembe:

“What about yours? Who died and made you f**king king of the zombies?” Amúgy Shaun of the dead, 2004 – és most nagyon röhögök :D

Erről meg az hogy hogyan lehetne valakiből zombit maszkírozni.

Aztán meg az hogy pont egy jó turhás csulányira kőbányán zombis filmet forgatnak, Brad Pittel *.*

Verhetetlen vagyok az asszociációs játékokban mondtam már? :D

Na jó. Szuszáááá. Vár a vállalap…

…hogy így érzek egyszer még…

Valaki rám vár, szeret és én is őt…

Tiszta téboly, valaki rám várt,

Mintha csak álmodnék…

Nem  hittem, hogy így érzek, egyszer még…

Annyira furcsa érzés… Vagyis nem, nem furcsa. Ma már nem furcsa. Csak furcsa volt, de annyira természetessé vált ez az érzés mára, hogy már azt sem tudom mihez kezdenék nélküle. Nélküle…

Elhatároztam már párszor, hogy én ugyan nem leszek többet szerelmes, hiszen azzal csak a baj van. Problémás az egész dolog, veszekedések, nézetletérések, hisztériás rohamok. Hiszen ezekből áll sok kapcsolat, és nekem is ezekből állt sok kapcsolatom. De ez annyira más.

Sokszor mondtam már mikor szerelmes voltam, hogy “annyira más”? Lehet. Mert az ember mindig mikor valami új jön azt mondja magának, hogy ez annyira más, EZ az EMBER annyira más mint az előzőek. Hiszen mindig hitegetni kell magunkat, hogy éppen a legjobbal vagyunk.

Először talán ebben a kapcsolatban is csak hazudtam magamnak, hogy biztosan más, ő másmilyen mint az összes pasi meg ami kell… De már nem hitegetem magam, már nem hitegetek semmit, mert ő tényleg teljesen más, mint bárki akit eddig ismertem… Nem csak mint férfi, hanem mint ember is.

Olyan új élményeket kapok tőle, olyan új érzések kelnek életre bennem, amiket még soha nem tapasztaltam meg. És ha az a tendencia, hogy a legújabb kapcsolat mindig a legjobb, hát akkor én soha többé nem akarok legújabb kapcsolatot, mert ennél már csak rosszabb lehetne.

Teljesen, kimondottan, vitathatatlanul tökéletes az ami köztünk van, minden nézeteltéréssel, és különbözőségünkkel együtt. Így tökéletes, és én így szeretem, és így is szeretném örökre.

Tudom, annyira visszásnak tűnhet most ez az egész, hiszen ha valaki olvasta a régebbi bejegyzéseimet az akkori kapcsolataimról, körülbelül ugyanekkora lelkesedést tapasztalhatott. Na akkor most elmondom mi más itt.

Az, hogy ez kerek egy éve és két napja tart. Ez az őrült lelkesedés, ami egyszerűen nem akar alábbhagyni bennem. Egyre jobban szeretem Őt, és egyszerűen nem hiszem, hogy ennél jobban lehet még egy emberi lényt szeretni. De ha lehet akkor szeretni fogom Őt még ennél jobban is, viszont félek, hogy akkor már valamilyen testi-lelki károsodást fogok elszenvedni.

Lássuk…

• Soha soha soha soha az életben nem gondoltam komolyan azt eddig, hogy együtt tudnék élni bárkivel, a családomat kivéve. A 2 hetes balatoni nyaralásunk tökéletesen meggyőzött arról, hogy életem végéig is elélnék mellette, mindenféle veszekedés nélkül, teljes békességben, és hihetetlen szeretetben.
• Nem sokszor sírtam még “pasi” miatt úgy, hogy csak azért csordultak ki a könnyeim mert boldog voltam. Hát ez mostanság egyre többször fordul elő.
• Soha nem volt még olyan, hogy elhittem: valaki feltétlenül szeret csak azért aki vagyok. Megtörtént. Neki elhiszem, hogy csak azért kellek, aki én vagyok, mindenféle hülye kompromisszum és feltételek nélkül.
• Mindig úgy gondoltam, hogy szüksége van egy párkapcsolatban az embernek saját térre. Tőle ezt megkapom, és mégis legszívesebben minden percét megosztanám vele.
• Soha nem gondoltam, hogy valaki meg fogja tanítani nekem, hogyan kell tablettát lenyelni, hiszen a tulajdon édesanyám feladta a próbálkozást 14 éves koromban. Neki sikerült. Erőt öntött belém, és legyőztem egy hatalmas félelmemet.
• Soha nem hittem volna, hogy lesz valaki olyan fontos, hogy magam elé helyezzem minden kívánságát és csak azt lessem mivel tehetném boldoggá. Őt oda helyeztem.
• Soha nem hittem volna, hogy valakinek a mosolya ilyen hihetetlen melegséget tud gyújtani majd a szívemben. Neki sikerült.

És tudom, hogy ez most hihetetlenül csöpögősen, ragadósan nyálasra sikerült, de már egyszerűen ezek a dolgok olyan szinten nyomtak belülről, hogy le kellett írnom, ki kellett adnom, tudnia kell mindenkinek aki idetéved, hogy mennyire SZERELMES vagyok.

Örökkön… örökké.

Talán a sok csalódásért kaptam Őt. De Ő még annál is többet ér. Annyira próbálok vigyázni rá, mint a legdrágább kristályszoborra. Óvom még a széltől is. És félek, hogy mi lesz ha egyszer másra néz. De nem. Nem is félek. Mert tudom, hogy neki én vagyok az egyetlen, és nekem ő az egyetlen …

Nem tudom elmondani, hiába próbálom…

Sohasem könnyű, ha összetörik a szívedet. Egy kis darabja mindig törött marad. De ezt próbálod átvészelni, ahogy tudod. És egy nap ráébredsz, hogy csak egy kis része tört össze, és még nagyon sok van épen.

Nem hittem volna, hogy tényleg abban fogok csalódni, akiben bíztam, hogy sosem vesztem  majd el, és aki tudom, szintén bízott régebben, hogy ő sem veszít el engem.

Vicces az élet, szeret játszani velünk a Főnök… De igazából amennyire kiborultam az elején, annyira megnyugodtam mostanra, és arra jutottam, ha így hozta az élet, hát így hozta. Nincs kedvem, erőm, energiám tovább harcolni valamiért, ami szemmel láthatólag a másik felet egyáltalán nem érdekli… Mert olyan nincs, hogy egyik pillanatban még szerinte nincs miről beszélni, a másikban meg már beszéljük meg… Mi ez ha nem szájból seggcsinálás? Ha egyszer olyan határozottan kijelenti, hogy elég, akkor maradjon is ennél a meglátásnál… De szerintem ő sem olyan biztos magában mint amennyire annak látszik, és amennyire azt a hozzá közelállók sokan hiszik.

Mert én láttam minden botlását, és gyengeségét, hallottam a zokogását, és tudom, hogy ugyanolyan gyönge belül mint egy újszülött őzike. Mégis úgy próbálja mutogatni az agyarait mint valami kegyetlen vadállat.

De én csak reménykedem, hogy ezeket a szerepeket majd egyszer megunja, ne adj Isten rájön arra, hogy mennyivel egyszerűbb önmagának lenni. Mostani fejjel. Szerintem csak fél, hogy egyedül marad. Én pont ezt akartam elkerülni, de kénytelen vagyok most már magára hagyni. Ott van neki sok sok jóbarát, majd ők ott lesznek gondolom ha kellenek.

De nekem elég volt az alaptalan megvádolásból, a kiröhögésből, a ferde szemmel nézésből, a furcsa, eddig ismeretlen hisztirohamokból.

Ilyen az amikor az emberek elhanyagolják a másikat, és olyannyira más irányba indulnak el, hogy mikor a legközelebb összetalálkoznak, már azt sem tudják ki a másik, és hova jutott.

Nem akartam ezt, de tényleg csalódott vagyok, mert úgy érzem rengeteget tettem, hogy ne így alakuljon. De ez nem csak rajtam múlott.

Történet vége…? Lehet. Lehet nem. Na ez már, biztos nem rajtam múlik.